Dabrony
 
Szomszédok
 
Multimédia
 
Lovak
 
Mezőgazdaság
 
Google

Google 


 
Emil

A honlappal kapcsolatos észrevételeitek ide írjátok

 
Gépész
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Számláló
Indulás: 2005-07-12
 
Linkek
 
Általános ismertető
Dabrony története
 
 Dabrony 430 lelkes Veszprém megyi kisközség, a Kisalföld legdélibb részét képező Marcal-medence szélén, a Bakonyaljának is nevezett átmeneti vidéken helyezkedik el. A település a Gányás és a Hajagos patakok medrei között létesült. Határai egyik oldalról a Marcal-völgy rétjeivel, mocsaras-lápos területeivel, másik oldalról a bakonyi erdők nyúlványaival érintkeznek.Pápától délnyugati irányban található, csendes kis település. A XIII. században épült román stílusú, félköríves szentélyű evangélikus templomát a gótika korában alakították át.
A település neve a szláv Dobron személynévből alakult ki, feltehetően a XI. században. Először 1380-ban említették "Dobron al. non Alasun" néven. Ekkor közös területet alkotott Alásonnal, a mai Nagyalásonnyal.

A falu határában található vízimalmot Rezenka János pápai malomasztalos újította fel az 1920-as években.

 Területét a nagyvázsonyi, az örvényesi, végül a pápai pálosok bírták. A XVII. században a pálosok bérbe adták a falut. Bérlője előbb Török István, később Káldi Ferenc pápai alkapitány. Magyar falu, nagyobbrészt evangélikus lakossággal.Egyházát Kinizsi Pál létesítette. A legrégebbi katolikus egyházlátogatási jegyzőkönyvben rögzítettek szerint a falu temploma – amely ma az evangélikus gyülekezeté 1480-82 között épült, felszentelésére 1483-ban került sor. A templomot Kinizsi építtette. Egy legenda szerint a templom alatt kripta van, sőt egyesek tudni vélik, hogy maga Kinizsi Pál nyugszik ott. A kripta feltárása nem történt meg, annyi azonban biztos, hogy a feltételezett helyen erősen konganak a falak.
A katolikus hívők 1785-ben a nyárádi plébániához tartoztak. Régi, romos kápolnájáról tettek említést a feljegyzések 1774-ben. A jelenlegi katolikus templom 1905-1915 között épült román stílust utánzó jegyekkel.

Gárdonyi Géza szobra

Dabronyban tanítóskodott 1884-85-ben Gárdonyi (Ziegler) Géza. Itteni keserű élményei alapján írta első neves művét a Lámpás-t. Ma is élnek a Gárdonyi hősök leszármazottai, akikről "Az én falum" című elbeszélő kötetében írt.

Az író szobra a Faluház előtti közterületen látható.

 

A község hírhedt szülötte Milfajt Ferenc dabronyi betyár, aki Sobri társvezére volt.

A temetőben három 1848/49-es honvéd sír található.

A község közéletének színterei:

A FALUHÁZ ad helyet az orvosi rendelőnek, gyermekvédelmi tanácsadónak, 4800 kötetes könyvtárnak, 100 férőhelyes színházteremnek, ifjúsági klubnak.

A Veszprém Megyei Amatőr Színjátszók Egyesülete alkotóházat működtet a Kossuth u. 45. sz. alatt.
A településen autószerviz, 2 vendéglő és 2 bolt működik.
A községben található a Marcal-Bitvaközi Vadásztársaság színvonalas Vadászháza.

A település egész belterülete összközműves (villany, víz, telefon, földgáz és csatorna). A község belterületének szélén ipari tevékenység végzésére alkalmas 2,3 ha terület található.

 

Időjárás
 
Keresők
 
Naptár
2024. Szeptember
HKSCPSV
26
27
28
29
30
31
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
01
02
03
04
05
<<   >>
 
Webcam

Magyar webkamerák:

Budapest

Veszprém

Debrecen

Miskolc

Nemzeti Szinház

Eger

Nyíregyháza

Szekszárd

Kecskemét

Erzsébet-híd


Online-Tévéadások!

 
 

Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Megnyílt a webáruházunk! NYITÁSI AKCIÓK! Tusfürdõ+Fogkrém+Sampon+Izzadásgátló+multifunkcionális balzsam most csak 4.490!    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran!    *****    Veterán anime rajongók egyik kedvence a Vadmacska kommandó. Retrospektív cikket olvashatsz róla az Anime Odyssey blogban    *****    Parfümök, Olajok, Párologtatók mind egy weboldalon! Siess mert nyitási AKCIÓNK nem sokáig tart! Nagy kedvezmények várnak    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Aki érdeklõdik a horoszkópja után, az nem kíváncsi, hanem intelligens. Rendeld meg most és én segítek az értelmezésben!    *****    A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött + napi agymenések és bölcseletek    *****    KARATE OKTATÁS *** kicsiknek és nagyoknak *** Budapest I. II. XII.kerületekben +36 70 779-55-77    *****    Augusztus 26-án Kutyák Világnapja! Gyertek a Mesetárba, és ünnepeljétek kutyás színezõkkel! Vau-vau!    *****    A horoszkóp elemzésed utáni érdeklõdés, nem kíváncsiság hanem intelligencia. Rendeld meg és nem fogod megbánni. Katt!!!    *****    Cikksorozatba kezdtem a PlayStation történelmérõl. Miért indult nehezen a Sony karrierje a konzoliparban?    *****    Will Vandom Rajongói Oldala &#9829; nosztalgia W.I.T.C.H. a javából, 2006 óta &#9829; Te még emlékszel?    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek bele kell néznie. Tedd meg te is, én segítek értelmezni! Kattints! Várlak    *****    Nagyon részletes születési horoszkóp + 3 éves elõrejelzés + kötetlen idejû beszélgetés diplomás asztrológussal! Kattints    *****    Smart Elektronika - Arduino és Okos Elektronikai termékek webáruháza .Álmodd meg, alkosd meg, vezéreld a jövõt!    *****    Smart Elektronika - Arduino és Okos Elektronikai termékek webáruháza .Álmodd meg, alkosd meg, vezéreld a jövõt!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek bele kell néznie, itt: www.csillagjovo.gportal.hu    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését. 0630/583-3168    *****    Nézzen velünk Debreceni Prémium lakásokat! Simonyi ingatlan Nézzen velünk Debreceni Prémium lakásokat! Simonyi ingatlan